
Tükörszív táncjáték és „Kiülünk a közös mennybolt alá” produkciók Észak- és Kelet- Magyarországon
Beszámoló a pályázat megvalósításáról
A 2021-2022-es évadra tervezett előadásokat a Covid vészhelyzet és korlátozások miatt részben tudtuk csak az évadban teljesíteni, egy részük halasztásra került és 2022 őszén valósult meg.
A terv az volt, hogy az ország kulturálisan hátrányos helyzetben lévő településeire eljuttassuk műsorainkat a pályázati program segítségével, amit sikerült is megvalósítani, de többszörös újratervezéssel. Először a Covid korlátozások miatt az időpontokat kellett módosítani, majd az energiaárak változása miatt kialakult helyzetben bezáró művelődési házak helyett új helyszíneket kellett találni.
A művelődési intézmények vállalták a helyszín és a szükséges ill. rendelkezésre álló technika biztosítását, valamint a közönségszervezést. A jegybevételre nem tartottunk igényt, így a terem biztosításával és a marketing és egyéb szervezési munkával járó kiadásaik fedezetét a jegybevétel biztosította. Így olyan szórakoztató, és művészeti értéket képviselő előadás jutott el a lakosság ezen részéhez, amihez egyébként nem juthattak volna. A helyszínek azért, hogy minél több néző tudja megnézni az előadásokat, kedvezményes jegyárakat állapítottak meg, így minden előadás közel, vagy teljes teltházzal jöhetett létre.
A pályázatban igényelt összegeknél kevesebbet kaptunk, a megkapott keret 2-2 előadás megvalósítását tette lehetővé.
A „Kiülünk a közös mennybolt alá” Költészet napi előadásához még egy koszorúzás is kapcsolódott, amin szintén a művészeink közreműködtek, az produkció 2 előadásának a nézői összesen kb. 300 fő volt. A Tükörszívet több, mint 500-an nézték.
Az előadások időpontja és helyszíne, valamint internetes linkjei:
„Kiülünk a közös mennybolt alá”
Az Art’s Harmony Társaság és a Magyar Örökség díjjal kitüntetett Kiss Stúdió Színház Nagyvárad koprodukciója az Art’s Harmony Studio-Színházi esték sorozat keretében:
„Kiülünk a közös mennybolt alá”
Közös a múltunk, közös a nyelvünk, kultúránk és gyökereink is közösek.
Ezt a vallomást fogalmazzuk meg ebben az előadásban, amelynek során Ady, Farkas Árpád, Gábor Ferenc, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Sajó Sándor, Szilágyi Domokos, Magyari Lajos, Wass Albert gondolatai képezik a forgatókönyv alapját.
Szólunk a szülőföld szeretetéről, az anyanyelv megtartó erejéről, az emberi értékek fontosságáról, elkoptatott szóval, az identitásunkról.
Az előadás során egy férfi és egy női hang váltja egymást folyamatosan, miközben tánc-mozdulatok és a gondolatoknak megfelelő zenei momentumok teszik árnyalttá a színpadi helyzeteket, váltogatva a drámai magas hőfokot és a csönd pillanatait.
A versek és prózarészletek, a míves mozgás és a lényeget sugalló zenei megszólaltatás úgy szolgálják a színpadi jelenlétet, hogy az előadás során egységes egésszé formálódnak művészi célunk megvalósítása érdekében: bebizonyítandó, hogy valóban közösek a gyökereink.
Hiszen így leszünk erősek, jövőt formáló egységes nemzet Közép-Európa eme meghurcolt földjén, így adhatjuk át a színpadi játék végén az üzenetet:
„…kiülünk a közös mennybolt alá,
s itt s most és mindörökké,
kérges reménnyel, várunk a hajnali csatlakozásig.”
(Szilágyi Domokos – Ez a nyár /részlet/)
Magyar Kultúra Lovagja, Magyar Örökség-díjas, Gr. Bánffy Miklós-díjas, Cornelius-díjas Kiss Stúdió Színház, Nagyvárad
Előadók:
Kiss Törék Ildikó – színművész
Meleg Vilmos – színművész
Zene: Bartha Katalin
Tánc: Lázár Dóra és Bíró Márton
Forgatókönyv és rendezés: Kiss Törék Ildikó
2022. ápr. 11. – Mindszent






2022. máj. 30. – Polgár





Tükörszív – verses táncjáték
Mit tükröz a szív? Lehet a szemed a lelkem tükre?
Fúziós táncszínházi darabunk izgalmas kalandot ígér a magyar népzene és néptánc, valamint az argentin tangó világában. A II. világháború elől Dél-Amerikába kivándorló Jancsi egy ütött-kopott buenos airesi hotelszobában papírra veti sorait szerelmére, Pankára emlékezve, mert bár óriási a távolság, bízik a viszontlátásban…
Versben felrémlő emlékképek sorozata idézi meg az ó- és újhaza zenei és táncos világát, miközben végigkísérjük egy kivándorló magyar és kedvesének útját Erdélytől Argentínáig, a magyar néptánc és a tangó nyelvén elbeszélve.
Kultúrák találkozása, a latin temperamentum és a magyar virtus ereje, a magyar és dél-amerikai népzene sodrása ragadja magával a nézőt ebben a 70 percben.
Előadásunk tükör a világra, egymásra, érzéseinkre, értékeinkre, kulturális sokszínűségünkre, melyekből, mint kirakós darabkákból áll össze a "Tükörszív" – élmény.
Tánc és koreográfia:
Tangoargentino Hungary – Kulik Johanna & Josip Bartulovic
Tititá Táncműhely – Magyar Zsuzsanna & Nagy József
Zene:
Tango Harmony Budapest zenekar (Bartha Katalin, Lázár György, Bartha Péter, Piukovics Gábor)
és Góbé Folkside zenekar (Rigó Márton, Egervári Mátyás, Vizeli Máté, Tímár András)
Vers és rendezés:
Bordás János
Videó háttér:
Molnár Bros
Koncepció és produkciós vezető:
Bartha Katalin
2022. nov. 10. – Szentes








2022. nov. 11. – Tiszafüred













