Küldetés
Miközben a tudományokat és a kultúrát egyre inkább az elkülönülés, az atomizálódás jellemzi, az emberi közösségben egyre nagyobb igény támad a teljesség megélésére, hiszen az egyén is a nagyobb egész része.
Ehhez a teljesség megéléséhez "Bábel építése óta"" egyetlen közös eszközünk van, a művészetek világjáró, egyetemes nyelve." Az emberiség közös "anyanyelve" a zene, a tánc, a képzőművészet a legértékesebb emberi örökség, kultúránk át- és továbbadásának eszköze. Mégis ritkán jelennek meg együttesen.
"Harmónia a művészetben, harmónia az életben!"
Ez a tapasztalás indította el az Art's Harmony Szabad Művészeti Társaság létrehozását, amely produkcióival, az élő előadások változatos színeivel, a művészetek közötti egység kifejezésével, az emberek és nemzetek, a különféle kultúrák közötti egységet és megértést szolgálják.
Kérjük, hogy adója 1%-ával Ön is támogassa kultúraközvetítő munkánkat. Az adók 1%-ából befolyt összegeket arra a célra használjuk fel, hogy fejlesszük és bővítsük szolgáltatásainkat, s így minél szélesebb kör számára biztosíthassuk az igényes szórakozás lehetőségét.
Adószámunk: 18083024-2-41
Különböző művészeti ágak segítségével a testi-lelki-szellemi harmónia megteremtéséért.
Koncertek, irodalmi, képzőművészeti és táncos előadások, képzések mellett teret szeretnék adni a spiritualitásnak is, meditációs, relaxációs, és egyéb gyógyító módszerek, masszázs, hang-, zene-, mozgás- és művészet terápiás foglalkozások, egyedi előadások vagy rendszeres sorozatok keretében.
GINOP-9.1.1-21 azonosító jelű Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogram keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.