• Vasárnapi Akadémia

     

     

     

    Vasárnapi Akadémia

     

     

     Magyar sorskérdésekről egyszerűen, érthetően.

     

     

  • 2024. év előadások videói

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------
    2024. február 11. vasárnap 17 óra

    Art's Harmony Studio - 1085 Rökk Szilárd u. 11.

    Deák István - A magyar őstörténet bemutatása a nemzettagok által

    Az előadás témája a magyar őstörténet bemutatása a nemzettagok által. Ezekből a nemzettagokból állt össze Szent István népe. Közös bennük, hogy az Örmény-felföldről indultak és a magyar nyelv valamely változatát beszélték. A nemzettagoknak három csoportja van.
    1. A kövek népe a Medence legkorábbi lakója és egyben a finnféle nyelvrokonság hordozója.
    2. A magvetők népének derék földművesei adták a nemzet törzsét. Nyelvüket indoeurópaira cserélő vértestvéreik alkotják földrészünk mai lakosságának zömét.
    3. A szkíták elődei is békés földművesek voltak. A szkíta nemzettag az indoárjákkal való harcban született és egy időre uralta az eurázsiai Pusztát. A keleti szkítákból egyszerű névváltással lettek keleti hunok. Utódaik négy csoportban és két úton érkeztek a Medencébe. Utolsó kötelékük Árpád népe volt. A puszták népének köszönhetően szűnt meg a Medencében az első és második nyelvi hódoltság és születtek meg a magyar vezetésű államok.
    Ezek közül Szent Istváné maradt fenn - mert Kősziklára épült.

    Előadó:
    Deák István

    Az esemény a Nemzeti Együttműködési Alap és Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------

  • 2023. év előadások videói

    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    2023. június 25. vasárnap 17 óra

    Art's Harmony Studio - 1085 Rökk Szilárd u. 11.

    ENGESZTELÉS ÉS A KÁPOLNA

    A Világ Királynője Engesztelő Kápolna jelentősége az engesztelésben

    Előadók:
    Szalai Sándor - képzőművész
    Keserű Balázs - okl. építészmérnök, a mariaszazada.hu oldal szerkesztője - http://mariaszazada.hu/category/vgyk/...

    Mit jelent az engesztelés, és honnan ered?
    Miért fontos Jézus engesztelő áldozatához kapcsolódni?
    Hogy kapcsolódik az engesztelés Magyarországhoz?
    Mit lehet tudni a Natália nővér által kapott eredeti Világ Királynője Engesztelő Kápolnáról?
    Milyen különleges szerepe van az Engesztelő Kápolnának?

     

     

     

    Az esemény a Nemzeti Együttműködési Alap és Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.

    -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    2023. március 26. vasárnap 17 óra

    Art's Harmony Studio - 1085 Rökk Szilárd u. 11.

    Isten a történelemben - Krisztus királysága Mária Országa által

    Előadó:
    Szász Péter történész, a Depositum katolikus hitvédelmi oldal főszerkesztője

    Sokszor ismételt állítás az, hogy a kereszténység a történeti kinyilatkoztatás vallása.
    Mit jelent ez? Miben áll az isteni üdvrend és üdvtörténet?
    Hogyan kapcsolódik ebbe bele a magyarság és Magyarország?
    Mi várható még a történelemben az isteni kinyilatkoztatás és az egyházi előterjesztés alapján?
    Várható, és ha igen, milyen formában Krisztus ezeréves uralma, a millenium, a khíliász?

     

  • 2021. év előadások videói

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------
    2021. október 24. vasárnap 17 óra

    Art's Harmony Studio - 1085 Rökk Szilárd u. 11.

    A Szent Október - 1956 ismeretlen háttere

    56 emléke tovább él a művészetben és a társadalomban ahol máig hat!

    Hogyan árulta el az USA a magyar szabadságharcot!
    Költők és írók, akik sejtik jelentőségét és jövőbeni hatását.
    Hogyan méltatja XII. PIUS pápa világtörténelmi fontosságát és szakralitását.

    A megemlékezésen közreműködik Bordás János színművész,
    a nemzetközi összefüggésekről összefoglalót mond Dr. Bakos Batu

    Felvételről elhangzik Károlyi Pál: Missa in memoriam diei 23 Octobris című művének 2016 októberi bemutatója az Art's Phil-Harmony Szimfonikus zenekar, kórus és szólisták előadásában.

     

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------

  • 2020. év előadások videói

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------
    2020. október 4. vasárnap 18 óra

    Art's Harmony Studio - 1085 Rökk Szilárd u. 11.

    Szántai Lajos: "Szkíták, nagyvitéz férfiak!

    Szántai Lajos magyarságkutató és művelődéstörténész előadása a magyarság eredetéről és küldetéséről:
    "Szkíták, nagyvitéz férfiak!
    Emlékezzetek utatok kezdetére....."
    avagy, a Magyarok elei és elődeink utódai.

    Előadó:
    Szántai Lajos - műveltségkutató

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------

Esemény naptár

Magyaroszág Szent Koronája

 

Vasárnap, 25. November 2018, 17:00 - 19:00

   

Magyaroszág Szent Koronája - Csomor Lajos előadása

 

November 25-én, vasárnap 17 órai kezdettel Csomor Lajos tart ismét előadást a Szent Koronáról.

A mostani téma - A Szent Korona tana és misztériuma
.


Csomor Lajos rövid szakmai életrajza
1971-ben szerezett aranyműves szakmunkás bizonyítványt, 1990-ben pedig ötvös mesteri oklevelet.
1980-ban kutatócsoportot alakított – Lantos Bélával, Ludvig Rezsővel és Poór Magdolnával – a Magyar Szent Korona aranyműves szempontú elemzésére.
1983. március 7-én és július 27-én társaival elvégezték a Magyar Szent Korona első aranyműves szempontú vizsgálatát. A vizsgálat eredményeit azóta sem sikerült senkinek hitelt érdemlően megcáfolnia.
1983-tól egyedül folytatja kutatásait a Magyar Szent Korona készítési korának és helyének, korai történetének, keresztény jelképrendszerének és misztériumának, valamint a Szentkorona-eszme és a Szentkorana-tan keletkezésének tárgyában.


A Magyar Szent Koronáról eddig megjelent könyvei:
 Magyarország Szent Koronája, Vaja, 1986, 1987, 1988;
 Szent István koronája nyomában, Budapest, 1987;
 Őfelsége, a Magyar Szent Korona, Székesfehérvár, 1996.

 

További információk:

https://www.facebook.com/Vasárnapi-Akadémia

https://www.facebook.com/events/327863137999436/

Helyszín: Art's Harmony Studio - 1085 Budapest, Rökk Szilárd utca 11.


 

 


Minden jog fenntartva © by Art’s Harmony